DUNAKESZI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

Tablets, Apps & Web 2.0 és módszertani képzés Düsseldorfban

2018 augusztusában két hetet töltöttem el a Ruhr-vidéken, Düsseldorfban.

A továbbképzést az IIK Düsseldorf két munkatársa, Rüdiger Riechert és Andreas Westhofen szervezte számunkra. Az IIK (Institut für Internationale Kommunikation) nevéhez híven nagy hangsúlyt fektet a német nyelv magas szintű oktatására és a német nyelvtanárok szakmai továbbképzésére, segítésére. 9 különböző szinten tanulnak a világ legkülönfélébb országaiból érkező diákok, akik rendszerint vagy egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt kívánnak a megfelelő szintre eljutni, vagy már egyetemistaként akarják fejleszteni nyelvtudásukat. Természetesen a nyelvvizsga itt is a legnagyobb ösztönző erő.

Utazásunkat Rüdiger és Andreas gondosan előkészítette. Hetekkel előtte megkaptuk az útleírásokat és tartottak egy webináriumot, ahol szinte mindenről szó esett, amely problémaként előfordulhat: utazás, közlekedés, bérletek, étkezés, stb. Így megérkezésünkkor már nem volt olyan idegen ez a nagyváros.

Az első héten az E-Learning módszereivel ismerkedtünk meg. Saját számítógéppel és iPad-dal a weboldal-készítés rejtelmeibe nyertünk bevezetést, közben különféle, a tanítás során hasznos web 2.0-s alkalmazásba pillanthattunk bele és a workshopok idején ezeket gyakoroltuk és készítettünk saját feladatokat, teszteket, amelyeket utána egymáson próbáltunk ki. Sokat foglalkoztunk a Plickers, LearningApps, Socrative, Kahoot, Quizlet, Padlet és más alkalmazásokkal, melyek közül néhányat eddig is használtam, de most új információkkal gazdagodtam ezeket illetően is. Dolgoztunk QR kódokkal és a saját feladatainkat, tesztjeinket is átültettük QR kód alakjába, melyet könnyebb az okostelefon kamerájával leolvasni, mint a böngészőbe bepötyögni a linket. Ötleteket kaptunk a tabletek és okostelefonok  tanórai bevethetőségéhez is, és ezeknek előnyeit és hátrányait a technikai problémákkal együtt a saját, 18 fős csoportunkban meg is beszéltük. Részletes tájékoztatást kaptunk a fotók, videók készítőinek jogairól és a felhasználói jogok megjelentetéséről.

A kurzus programjához tartozott a Medienhafen meglátogatása, ahol a modern építészet nemzetközi képviselőinek alkotásait csodáltuk meg profi idegenvezető segítségével, aki sok érdekességet mesélt az egyes épületek bemutatásakor. Este még felmentünk a Rheinturm 170 m magasan lévő kávézójába, hogy a nap lezárásaként fentről is megtekinthessük a kikötőt, a várost, és a naplementében fürdő Rajnát.

A második héten módszertani továbbképzésen vettünk részt, ahol minden nyelvi kompetenciaterületnek külön alkalmat szenteltünk. Különböző szakterületek előadóival közösen dolgoztunk az egyes problémákon, feladatokon. Megismertük a kooperatív tanulás lehetőségeit eltérő nyelvi szintű csoportokban és konkrét feladatok segítségével ezt ki is próbáltuk.

A hét folyamán lehetőséget kaptunk az intézet nyelvtanfolyamain való hospitálásra. Előzetes jelentkezés alapján osztottak be bennünket más-más tudásszintű csoportokba. Érdekes volt látni, hogy a különféle tanulásszervezési formák a 22 fős csoportban is jól működtek. Természetesen az óra sikeréhez a tanár munkáján és a diákok motiváltságán kívül hozzájárult, hogy minden tanterem fel van szerelve interaktív táblával, hangszóróval és klímaberendezéssel.

A “Kreatív írás”-sal foglalkozó napunk szerves részeként meglátogattuk a város leghíresebb szülötte,  Heinrich Heine tiszteletére berendezett múzeumot a Heine Intézetben, és  Heine nyomában sétáltunk az óvárosban.

A “Német popzene a nyelvtanításban” című délutánon többek között a szintén a városban zenélő Tote Hosen didaktizált számaival is dolgoztunk. Rengeteg tippet és linket kaptunk különféle zenei irányzatok német nyelvű előadóihoz és csoportmunkában mi is dolgoztunk ki didaktizálási javaslatokat néhány számhoz. A többieknek mikrotanításként mutattuk be ötleteinket (Tote Hosen: Tage wie diese /youtube video)

A csoportunk mindkét héten jónak, együttműködőnek volt mondható. Az első héten a számítógéphez való kötöttség miatt inkább egyéni munkát végeztünk és ismerkedni főként az ebédszünetben tudtunk, így inkább kisebb csoportokban beszélgettünk. Sokan csak egy hétre jöttek, így ők pénteken elbúcsúztak. Csak négyen maradtunk az első heti csoportból a második hétre, majd hétfőn csatlakoztak hozzánk tizennégyen. Mivel a második hetünk módszertani jellegű volt, ezért az első nap ismerkedési és kommunikációs feladatainak köszönhetően délutánra már jó kis közös beszélgetésekben volt részünk és nagyobb csapatban, együtt mentünk ebédelni is. Érdekes és tanulságos eszmecserék folytak a legkülönbözőbb nevelési és oktatási problémákról az egyes országokban, hiszen a csoport igen vegyes összetételű volt: lett, orosz, fehérorosz, belga, török, finn, vietnámi, olasz, bolgár, lengyel, spanyol és természetesen magyar kollégák jöttek össze 1-2 hétre.

A szabadidős programok terén széles volt a választék. Rögtön az első nap jelentkeztünk “Stadtrally”-ra, ami egy kiscsoportos városmegismerő verseny volt, melyhez hasonlót német nyelvi táborban mi is szervezünk a gyerekeknek, de itt okostelefont kellett használni hozzá. A megfelelő app letöltése és a QR kód beolvasása után megkaptuk a nyelvi szintünknek megfelelő első feladatot, amiben történeti ismertetést, útbaigazítást és egy kérdést találtunk. A helyszínre érkezés és a kérdés megválaszolása után visszajelzést és pontokat kaptunk, majd a következő feladatot. Kifejezetten élveztük ezt a programot és a tanulásnak ez a formája a mi kurzusunkhoz is szervesen kapcsolódott. A végén jutalmul kapott jéghideg koktél volt a “hab a tortán”.

Tanársegédünk szervezésében moziba is eljutottunk. Egy érdekes, különleges hangulatú art-moziban lebilincselő új német filmet egy “Liebesroadmovie”-t láttunk 303 címmel.

Hétvégi programból sem volt hiány. Mindkét napra találtunk kirándulást. Szombaton a Németországban széles körben elterjedt Schönes-Wochenende-Ticket-tel utaztunk Aachenbe, ahol a csodás középkori várost és a városházát vezetéssel tekintettük meg. Természetesen felkerestük a híres aacheni dóm magyar kápolnáját és megtaláltuk a dóm melletti kis parkban Szent István kissé furcsa szobrát is. Sajnos a város kivételes hangulatát nem élvezhettük sokáig, mivel a koraesti vonatot el kellett érnünk.

Vasárnap buszos kiránduláson vettünk részt. Amszterdamot először sétahajóval, angol és német nyelvű ismertetéssel jártuk be, kikötés után pedig gyalog bóklásztunk a “grachtok” (csatornák) partján és sétáltunk a városközpontban. Szerencsénkre még egy kis vizikoncertet is meghallgathattunk.

Összefoglalva nagyon eredményesnek találom a Düsseldorfban töltött két hetet és azon leszek, hogy az ott tanultakat itthon is gyakorolva, minél többet fel tudjak használni a tanítási óráimon nem csak német nyelven, hanem matematika órákon is.

Az IIK képzéseit csak ajánlani tudom mindenkinek, mivel felkészült, lelkiismeretes oktatóik mindent megtesznek a továbbképzés sikeréért.

Druzsin Zsuzsanna

„Jó gyakorlat gyűjtemény”

Elérhető a linkre kattintva.

Egyéni beszámoló

Back to Top