DUNAKESZI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

Mikulás-napi ünnepség(ek)!

December 6.

A tanév elején született az ötlet, hogy mi felnőttek is előadhatnánk a gyerekeknek valamit, lepjük meg őket Mikulás nap alkalmából, és a próbafolyamat során alkalmazhatnám azokat az eszközöket, módszereket, amelyeket az Erasmus+ Mobilitási pályázat támogatottjaként Exeterben tanultam a drámakurzusokon.

 A vezetéssel történt egyeztetés után kihirdettem a kollégáknak, majd a választott mese fordítása és színpadra alkalmazása történt. A könyvet az egyik angliai utam során vettem, és nagyon megtetszett ez a történet: The wishing well az eredeti címe, a mienk pedig A Kívánságkút lett.  A lelkes kolléganőkkel novemberben már heti rendszerességgel próbáltunk, ötleteltünk a jelmezekről, díszletről, technikai megoldásokról. A gyerekszereplők kiválasztása egészen kézenfekvő volt: az ugrókötél klub tagjai, akiknek éppen ott és akkor volt foglalkozásuk a Tükrös teremben, ahol mi, felnőttek próbálni tudtunk.

Az ünnepség két helyszínen, két „felvonásban” történt. Az 1-2. évfolyamnak a Posta utcába, a 3-4. évfolyamnak a Károlyi utca Piros épületébe érkezett a Mikulás és osztotta ki ajándékait.

A Mikulásvárás nagy izgalommal töltötte el a kicsiket, az alkalomhoz illő dalokkal készültek, amelyeket énekeltek, furulyáztak egyaránt.

Az előadás fogadtatása nagyszerű volt! Nagy tapsot, rengeteg gratulációt kaptunk! A gyerekek a folyosón, az ebédlőben odajönnek, gratulálnak, beszélgetünk az előadásról. Csak néhány kérdés és vélemény: „Éva néni, igazi pénzt dobtatok a kútba?” „Andi néni ott kötötte azt a sálat olyan hosszúra, vagy otthonról hozta?” „Éva néni, Te milyen állat voltál?” Éva néni, Te hogy tudsz olyan ügyesen biciklizni, hogy elmentél közöttünk és nem mentél neki senkinek!?” „Nagyon hamar vége lett! Még szívesen néztem volna tovább!” „ Szerintem jövőre legyen megint ez, meg a Csipkerózsika IS!”

Nagyon köszönöm a szereplő és segítő kollégák minden segítségét, támogatását! Név szerint: Lukács Bea, Dubován Julianna, Eckert Szilvia, Jónyer Angéla, Véghné Kenyeres Andrea, Izsó József, Kiss Ildikó, Pintye Netti, Baranyai Éva.

Hudacsek Éva

Back to Top