Erasmus+ szakmai látogatás a Széchenyiben
2024. március 18-22-ig szakmai látogatás keretében 2 horvát tanárnő érkezett iskolánkba Zágráb mellől, és töltötte velünk a hetet. Az együttműködés célja a tapasztalataink megosztása az iskolai bántalmazás, konfliktuskezelés valamint új pedagógiai módszerek elsajátítása volt.
Vendégeink délelőttönként kollégáink óráit tekintették meg, amelynek gördülékeny lebonyolításába bevontuk iskolánk néhány 7. évfolyamos tanulóját is. Az ő feladatuk volt az óraközi szünetekben a tanárok eligazítása az iskolánkban. A gyerekek nagyon lelkesen vettek részt a feladatban, élvezték az idegen nyelvi kommunikációt is. Köszönjük a segítséget Szorgalmas Hédinek, Szőke Szonjának, Cserkuti Blankának, Kovács Lujzának, Sájer Rékának, Viktor-Tóth Zéténynek és Pálinkás Richárdnak.
Vendégeinknek délutánonként több közös programot is szerveztünk, amelyen lehetőségünk nyílt jobban megismerni egymást. Hétfőn Kálmán Ildikó, Peiter Lászlóné Gabriella és Bartha Katalin tanárnővel egy budapesti kirándulásra indultak, amelyben megtekintették a Budai várat, a Hősök terét, az Operaházat, és a Mai Manó Magyar Fotográfusok Házát is.
Kedden Taska Judit, Zsuponyó Ágnes és Gálné Lipp Kinga tanárnővel a Késő-római Kikötőerőd kiállításra látogattak Dunakeszin, amely Duna-parti sétával, beszélgetéssel zárult.
Szerda délután a tantestület egy részével egy 2 órás workshopot szerveztünk vendégeinknek, amelyen az online zaklatásról, osztálytermi bántalmazásról hallottunk fantasztikus előadásokat Gálné Lipp Kinga és Taska Judit tanárnő prezentálásában.
A szakmai látogatás során vendégeink ellátogattak a Posta utcai telephelyünkre is, és betekintettek az 1-2. osztály munkájába, a BGC- programmal kiegészítve.
Egy nagyon tartalmas, élményekkel teli hetet töltöttünk együtt. Megismertük a horvát-magyar iskolarendszer közötti különbséget és időközben barátságok alakultak ki.
2024. április 15-19- között iskolánk 3 pedagógusa utazik a horvát iskolába. Klajkó Katalin igazgatónő, Gálné Lipp Kinga és Taska Judit tanárnő képviseli intézményünket.
Köszönöm a kollégáim szakmai segítségét a hét sikeres lebonyolításában!
Zsuponyó Ágnes
Erasmus+ koordinátor